Az egyházközség története:

 

Az egyházközség alapításáról semmi adatunk nincsen, valószínű azonban, hogy már az 1570-es évek elején létrejött. A XVI. században bizonyára Szovát birtokosai, a Sukyak hatására lett a község unitáriussá.
A XVII. század elején minden bizonyára már eltérős gyülekezet volt itten, amit az akkori időkből származó úrvacsorai kegyszerek is igazolnak / 1625. 1636-AZ EGY ISTEN TISZTELETÉRE: 2  úrvacsorai kehely/. Az ugyancsak egy Isten tiszteletére adományozott, 1644-ből származó aranyozott úrvacsorai tányér felirata megemlíti az akkori lelkésznek, Váradi
Jánosnak a nevét is. Az egyházközösség XVI. századbeli történetére vonatkozóan nincs adatunk. Antónya Mihály szerint elképzelhető, hogy a Suky és Petrichevich családok levéltárában „az Alsó- és Felső-szováti egyházközösség múltjára is vannak értékes adatok". Amint a bevezetőben említettem, a Suky, később a Petrichevich-Horváth családok lelkes pártfogói voltak a Szováti Unitárius Egyházközösségnek. Suky László az Unitárius Egyház nagy jótevője 1790-ben „renoválta a templomot saját költségén, abba szószéket, koronát, mennyezetet készített, és a két bejárat ajtó elé két tornácot /portikuszt/ építtetett" /Antónya/.   Erre azért volt szükség, mert az addig csúcsíves templom boltívei meglazultak. A csúcsíves boltozatot lebontották, és stakaturos mennyezettel helyettesítették, hogy a falakra nehezedő nyomást csökkentsék. Az általa készített szószék /faragott kőből/ őrzi az akkori lelkész: Bakó György, és a felsőszováti gondnok: Kun Bálint
nevét. Az akkori lelkész, Bakó György szolgálata több szempontból figyelemre méltó, mert 18 évig tartó lelkészsége idején kezdődött meg „az egyházközösség dinamikus külső és belső fejlődése" /Pataky/. Az ő nevéhez fűződik az egyházközösségi anyakönyv rendszeres vezetésének megkezdése 1787-ben. Az ö lelkészsége alatt új parókiát építenek, melyet 1892-ben bontottak le, hogy ugyanabban az évben helyébe felépítsék a mai - abban az időben, és sok szempontból ma is - impozánsnak számító papilakot.  

Ugyancsak az ö lelkészsége alatt épült a kántori lakás / l899-ben leégett/.  Antónya kézirata azt is megemlíti, hogy bölöni származású volt, és 1803-ig volt lelkész.

Sándor István idején a papilakot kibővítik.

Jelentős Ifj. Molnár Miklós szolgálata, „kinek emlékezetét kegyelettel emlegették" még Antónya idején is. 4 fia közül 3 lelkész, a negyedik, Sándor ügyvéd, az Egyház jogtanácsosa volt. A lelkész fiainak neve: Miklós, János, Albert. Az ö lelkészsége idején volt az 1848-as forradalom és szabadságharc, melyről a következőket írta Antónya: „Akkor azonban nehéz napok következtek az egyházközösség híveire, s általában a község magyar      lakosságára. Ugyanis a szomszédos oláh falvak rabló csapatai tömegesen tódultak e községbe, mindent pusztítva és rombolva, ami útjukba esett. A romboló csorda dühe első sorban is a nép vezetői ellen irányult, és az akkori pap: Molnár Miklós is csak nehezen menthette meg a maga és az övéi életét. Hihetőleg az események következtében olyan adatok és emlékek semmisültek meg, amelyeknek az egyházközség történetének megírásánál hasznát lehetne venni.". 2000-ben az Egyházközség méltó síremléket állított neki és nejének, melyet remélhetőleg 2001-ben felszentelhetünk.

 

Utódja. Pál Mózes 1853. május. 8-tól 1889. április. 24-ig.

„Szenvedélyes gazda", aki írni, olvasni, számolni tanította a felnőtteket. Az ő idejében indult az állami iskola 1885-ben. Rá egy évre 1886-ban közadakozásból orgonát vásároltak 200 forint értékben. Ezt az orgonát amikor 1907-ben az Országh fivérekkel új, pneumatikus orgonát építtetett, ingyen a kidei egyházközségnek adományozta. 1886-ban amint a templom mennyezetén lévő tükörírásos dátum is tanúsítja - szintén a hívek áldozatkészségéből - megjavítják és átfestik a templomot. Az 1790-ben készült deszka mennyezetet levették és helyébe tömör stakatúr mennyezetet készítenek. Ugyanakkor építették a tetőszerkezetet, első alkalommal zsindellyel fedték be a templomot. 1892. március. 28.-án halt meg Vargyason /sírját az 1999-es zsinat alkalmával megtalálták a vargyasi temetőben./

 

Dézsi Mihály 1889. jún. 30-tól 1903. április, l-ig kiváló lelkésze a  gyülekezetnek. Kiváló szónok, a közügyek buzgó harcosa-emellett szépirodalommal is foglalkozott. Tárcacikkeket, novellákat, írt, melyeket „Víg elbeszélések" címen kiadott. Néhány vallásos tárgyú költeménye is megjelent nyomtatásban. Az ő idejében épült a mindmáig „díszes és

modern" lelkészi lakás, l892-ben. Az 1899-ben leégett kántori lakás helyett, még az év őszén felépítették a ma is meglévő épületet, melyet évek óta közösségi célokra, összejövetelekre használunk. Ő készítette el a „szováti papok" névjegyzékét, kérésére az E.M.K.E. a községnek könyvtárat adományozott. 14 évi buzgó lelkipásztori működése után betegség miatt
ment nyugdíjba 1903-ban. Meghalt 1908. aug. 28-án.

 

1903. június 28-tól a homoródalmási Antónya Mihály az egyházközség lelkésze egészen 1948. október l-ig. A közel félszázados lelkészsége idején minden kedvezőtlen körülmény ellenére sikerült maradandót alkotni a buzgó hívek segítségével, akik ma is a legnagyobb tisztelettel és hálás kegyelettel emlegetik. Elég ha felidézzük, hogy erre az időszakra esett az I. és II. Világháború, a maga súlyos anyagi és emberi áldozataival, Magyarország megcsonkítása és Erdély Romániához való csatolása, Magyarszovát Dél-erdélyi fekvése /státusa/, a kommunizmus térhódítása a szovjetek segítségével. Mégis mindezek ellenére sikerült    nemcsak megmaradni de maradandót is alkotni buzgó hittel és rendületlen kitartással. A teljesség igénye nélkül, íme néhány adat ebből az időszakból:

•   A község, Alsószovát és Felsőszovát 1905-ben felveszi a Magyarszovát nevét.

•    1900-ban istállót és szint építenek,

•    1902-ben nyári konyhát.

•    1907-ben új orgonát építenek.

•   A/. 1905-ben és 1907-ben megrepedt harangok helyett 1906-ban ill. 1907-ben újat öntenek /1916-ban a kisebb harangot hadi célra elrekvirálták/'. 1958-ban öntöttek helyette egy 237 kg.-os harangot.

•   1921-ben felépítik és az államosításig folyton működő unitárius iskolát,

•   1925-ben kerül a templom általános javításra. Ekkor kerülnek elő az eddig ismeretlen freskók. Az általános javítás mellett a falak  megszilárdítására a déli és az északi falakat vaspántokkal kötötték  össze, a templomot újrafedték, kívül belül újravakolták. Említésre méltó az is, hogy 1904-ben a templom déli oldalán lévő portikuszt alapjától újjáépítik, külső-belső meszelést végeznek.

 Antónya Mihály 1948. október. 1-én történt nyugalomba vonulása után, 1948. december, l-től Bálint Ferenc lett a lelkész. Az ő idejében, 1958- ban újraöntötték a kisebbik, 237 kg.-os harangot. Mivel lelkiismeretes, „Jó  pásztora, prófétai lelkületű, szolgáló lelkésze volt anyaszentegyházunknak"  és a magyarszováti gyülekezetnek, ezért az akkori egyeduralomra törekvő  kommunista hatalom  sok áldott emlékű szolgatársával együtt 1959 tavaszán  koholt vádak alapján letartóztatta, a politikai börtönök kegyetlen és sanyarú  testi-lelki kínzásainak vetette alá. Szabadulása után Kolozson végzett áldott és gyülekezetépítő szolgálatot, 1992-ben bekövetkezett haláláig.

 1959 tavaszától szeptemberig Szabó Árpád, jelenlegi főpásztorunk,  akkor Kolozsvár-belvárosi lelkész /püspöki titkár/ kapta a megbízást a  beszolgálásra. 1959. szeptember, l-töl Andrássy György, mint helyettes    segédlelkész végezte a lelkészi teendőket 1960. szeptember 15-ig.

1960. szeptember. 18-tól Pataki András Magyarszovát unitárius lelkipásztora 1992. szeptember. 7-én bekövetkezett haláláig. A több mint három évtizedre kiterjedő szolgálat egészen az 1989-es változásokig minden szempontból a fejlődés jegyében telt el.      

1962-ben megválasztották a gyülekezet lelkészének.
1966 őszén és 1967 tavaszán megtörtént a templom aláfalazása, a falak
 megjavítása és a templom újraszentelése 1967. augusztus. 5-én. Sok 
utánajárás után 1971-1972-ben a templomot zsindelyekkel újrafedték. 1973-ban a templom körül betonkerítést készítettek, 1974-ben az énekvezéri telek korhadt kerítését cserélik ki drótból készült kerítésre. 1976-ban a lelkészi és harangozói telek útfelőli részén készíttetnek díszes betonkerítést.

1977-ben bekerítik a temetőket, vendégül látják a Köri Közgyűlést /azóta minden 7-es évben/.

1981-ben bevezetik a villanyt a templomba.

1982-bcn közadakozásból megjavítják az orgonái.

1987-ben a templomot belül újravakolják és újból fogadják a Köri Közgyűlést. 1978-ban a hívek száma 1469 - bizonnyára sokan közülük már akkor Kolozsváron éltek.

1990-ben Tóth Sándor és Dezső István Szabadi családja új bejárati ajtókat és ablakokat készíttet a két portikuszhoz.

1991-ben külföldi adományból fürdőszobát készítenek, és egy kályhát az utca melletti nagyszobába. 1991 őszén az egyházközség visszakap 4,20 ha     földet a Paphegyen.

1992-ben közadakozásból zsindelyt vásárolnak, a zsindelyezésnek csak októberben kezdenek neki, mert az egyházközség lelkésze, szépemlékű Pataki András 1992. szeptember. 4-én meghal.

 

1993 március. 1-től az Egyházközség egyhangú meghívása alapján engem nevezett ki Főt. dr. Kovács Lajos püspök úr e nagy múltú, templomos és buzgó lelkületű gyülekezet lelkipásztorának. Mind az épületek állapota, mind az Egyházközség anyagi állapota lehangoló volt. A templom 1/4-e volt újrafedve, a lelkészi lakáson két könyves szekrény és láda, valamint a 2 írógép mellett a következők voltak: 1 irodai asztal, 3 rozoga táblásszék, 3 25w-os villanyégő, 3 hamutartó, 2 pálinkás és 4 borospohár, egy kiégett vaskályha, két használhatatlan csempe, egyetlen ajtó vagy ablak sem zárt megfelelően. A fürdőkazán tetőtől-talpig végighasadva, a villanyhálózat több helyen zárlatos volt./saját költségemen hegesztettem meg 1995-ben./.
Az Egyházközség pénzbeli tartozása is nagy volt: 8 hónapi fizetés a lelkész özvegyének, elmaradt kántori: 1992-1993 márc, központi  és nyugdíjpénztári járulékok. Az áprilisban megtartott családlátogatás is tartogatott meglepetést: 1041 lélek tulajdonképpen 837 lélek, ebből is 260 Kolozsváron él. Mindezek ellenére hálás vagyok a gondviselő Istennek és a buzgó magyarszováti híveknek, és szerencsésnek mondhatom magam buzgó templomlátogatásukért, áldozatkészségükért és hithűségükért. 1993-ban a tartozások törlesztése mellett sikerült a templom zsindelyezését befejezni, a templomot belül újravakolni és meszelni, Pataki Andrásnak méltó síremléket állítani, megáldani egy kétnapos lelkészi értekezlet alkalmával. 1994-ben a nagypénteki Passiót már közösen adtuk elő.    Gellért Zizi jóvoltából a   Washington állambeli Bellingham testvéregyházközösségé fogadott. A lelkészi lakás pléhfedelét, valamint az összes egyházközségi épületet kívül-belül festettük, meszeltük. A lelkészi lakáson elkészítettük a belső gázvezetést, melyből a költségek 1/3-át az Egyházi Képviselő Tanácstól kapott javítási segélyből fedeztük. Szeptember 4-én, a Református Egyházközséggel közösen megtartottuk az I. Magyarszováti falutalálkozót, melyben a Magyar Köztársaság Hajdú-Bihar megyéjében található testvérfalu Hajdúszovát is képviselte magát. Itt említem meg, hogy a hajduszovátiak 1994 nyarán megfelelő program keretében fogadták a mi iskolás gyermekeink egy csoportot, amit mi 1995-ben viszonoztunk. 1995-ben megtörtént a vályogból épített harangozói lakás aláfalazása, átfestett tornáccal a falak megerősítése, külső-belső vakolása.

Megalakult a Nőszövetség, amely azóta minden télen szép és hagyományos mezőségi kézimunkát készít, elsősorban mezőségi szőttesek formájában. Ez díszíti a műemlék templomot és a bellinghalmi templomot is. Júliusban négytagú küldöttség látogatott meg minket, akiknek tiszteletére a Nőszövetség az ajándékozott kézimunkák mellett mezőségi népi szőttesekből és népviseletből „múzeum-szobát" rendezett be. Az amerikai testvérgyülekezettől kapott pénzadományból a gyűlés és a nőszövetségi terembe, valamint a lelkészi lakás középső szobájába csempekályhát rakattunk. Ugyancsak a bellinghalmiak dollár-küldeményéből javíttattuk az orgonát 1996-ban. Megtartottuk az ugyancsak nagysikerű II. Falutalálkozót, 38 család adományából új templompadokat, Bodor István-csorgó adományából új ablakokat készítettünk a templomba. Megtörtént a harangozói lakás csatornázása, a Köri Közgyűlés fogadására új léckerítést készítettünk, az épületeinket kívül, a templomot, gyűléstermet, harangozói lakást belül is újrafestettünk-meszeltünk. 1997-ben emellett a harangozói lakást új ajtókkal, ablakokkal szereltük fel, új tornácot, padlót és mennyezetpadlót készítettünk. 1998-ban a lelkészi lakás korhadt tornácát és villanyszerelését cseréltük újra. 1999-ben sor került a harangláb teljes felújítására, festésére, a papilak, harangozói lakás tornácainak, valamint a léckerítések lefestésére. Nekifogtunk a nyári konyha újjáépítésének, csempéket raktunk az irodákba.

Mi is megtartottuk a III. Magyarszováti Falutalálkozót,a millennium jegyében és elkészítettük az 1848-ban Magyarszováton szolgáló ifj.Molnár Miklós és neje síremlékét. Sütőkemencét raktunk és befedtük a főzőkonyhát. Az Anyaország jóvoltából sor került a freskók „rögzítésére"/a restaurálás I. szakasza/. Jelenleg az Egyházközség létszáma 658, ebből is a magyarszováti lakhely mellett 63 nem Magyarszováton él. Bár az 1995-2000-ben minden építő és segélyt kérő Egyházközséget támogattunk, iskolaügyben,   árvízkárosultaknak, a Szent László és kárpátaljai magyarok megsegítésében Magyarszovát mindig elsőként nyújtott segítséget. Emellett három bajba jutott magyarszováti családot is megsegítettünk. Bár a Magyarszováti Unitárius Egyházközség példamutató valláserkölcsi életet él, mégis - sajnos - reá is jellemző minden erdélyi unitárius falvat sújtó elöregedés. 2000 decemberében a lélekszám 658 volt, és ebből csupán 26 iskolás - 1-8 osztály -.  Sajnos 1996-ban, 2000-ben, 2004-ben növendékek hiányában elmaradt a konfirmáció. 2001. januárjában vissza kaptunk 1 ha 24 ár erdőterületet és 5 ha szántót a földtörvény alapján. 2005 májusában a volt unitárius iskola épületéből 180 m2 -t.

2001-ben az Őszi Hálaadás Ünnepére egy nagyon szép körösfői faragású álló persellyel, két új paddal és egy faragott Biblia-tartóval gazdagodott templomunk. A lelkészi lakáson és az irodában új villanyszerelés, valamint külső-belső festés történt. (A konyha és 2 szoba a lelkész költségén). Folytatódott a munkálat a nyári konyha felújításánál, és új kútgárda készült. A volt kántori lakásnál nekifogtunk a külső felújításnak, új tornác és új mennyezet padló készült.

Július 6-11 között három kedves vendégünk volt Bellinghamból, az amerikai testvérgyülekezetből, akik a már megszokott pénzsegéllyel hozzá járultak építési - javítási munkálatainkhoz.

2002-ben a templomban orgonamotort szereltünk, szép úrasztali abrosszal és szószékterítővel díszítettük templomunkat. A volt kántori lakást bebútoroztuk padokkal, asztalokkal, szép csillárokkal. A potsdami német barátaink profi elektromos orgonával ajándékoztak meg bennünket. Februárban egyházközségünk szervezte a Gondnok-prezsbiteri konferenciát, amelyet megtisztelt jelenlétével főpásztorunk, dr. Szabó Árpád. Kétségtelen a legnagyobb építési -javítási munkálat az új fürdőszoba megvalósítása volt.

2003-ban folytattuk a volt kántori lakás felújítását, külső belső vakolás új villanyszerelés, a Nőszövetség számára a potsdámiak varrógépet, az egyházközségnek edényeket, fűrészgépet, szekrényeket hoztak.

Alulírott az irodai bejáratnál két gyermekemmel új szobát létesítettünk - ezennel bővítve a lelkészi lakást, és első alkalommal október első vasárnapján hagyományteremtő szándékkal megtartottuk a 80 évet betöltött híveinknek az Öregek vasárnapját. Új járdát és 150 m hosszú drótkerítést készítettünk.

2004-ben a templomi énekes könyveket csillagmintás borítóval díszítettük, több  mint 80 új énekes könyvet vásároltunk, és elkészült két új búzakoszorú a templomban.

2005 a bajba jutott embertársaink megsegítése jegyében telt el. Nagy pénzösszeget küldtünk az ázsiai szökőár áldozatainak megsegítésére, a bánsági árvízkárosultaknak, és a Nagyenyedi Unitárius Egyházközségnek. Emellett a Nyikó menti árvízkárosultaknak 20 tonna gabonát vittünk.

Megtörtént ugyanakkor a templom belső meszelése, új téli hidegben megfelelő meleget sugárzó nagy kályhát, a székpadokra párnát tettünk a templomban.

A konfirmáció alkalmával hagyományteremtő szándékkal konfirmációi megemlékezést tartottunk az 50, 25, 20 éve konfirmáltak számára.

Július 31-én tartottuk a IV. magyarszováti unitárius találkozót, mely alkalommal megható ünnepség keretében felavattuk a Magyarszováton elhunyt második világháborús hősök síremlékét.

Új disznóolt készítettünk, a bellinghamiak ajándékából CD lejátszót vásároltunk az ifjúsági egyletnek. Idejében beadtam az igényt 34 ha földterület visszaszolgáltatására, a volt unitárius iskola épületéből még vissza nem adott 80 nm-re, valamint a még vissza nem szolgáltatott 0, 26 ha beépített belterületre, amelyre a magyarszováti polgármesteri hivatal épült, valamint a fogyasztási szövetkezet használ.

 

2006 januárjától új gondnoka van egyházközségünknek Bodor István személyében. A keblitanács néhány tagja, a gazdasági bizottság túlnyomó többsége alulírott lelkésznél fiatalabb.

A tavaszi munkálatok előtt sikerült az évek óta halogatott kántori lakás tetőzetét újra cserélni, és újra fedni, csatornával felszerelni. Remélhetőleg Őszi Hálaadás Ünnepére a templom zsindelyfedelének szigetelése is elkészül.

Lélekszámunk jelenleg 496, sajnos többségében idős, beteg ember. De töretlen hittel és Isten iránti bizalommal vasárnapról vasárnapra, ünnepnapról ünnepnapra buzgó lélekkel látogatják a több mint 700 éves Isten házát.

Sajnos az idén is növendékek hiányában konfirmáció nem volt. De a jövőben konfirmáló ifjak megható műsora kátéismerete, és az 50. 25. és 20 éve konfirmáltak megemlékezése maradandó élményt nyújtottak.

Ebben az évben is megszervezzük az Öregek vasárnapját, és ha jövőre is az Úr akarja, és élünk, egyházközségünkben lesz a Kolozs-Tordai Egyházkör Köri Közgyűlése.

 

Magyarszovát, 2006. augusztus 20.

 

Atyafiságos tisztelettel: Balázs Tamás, lelkész